Nagy Badacsony kóstoló New Yorkban

Különleges mesterkurzusok és új, kedvezményes jegyárak a Badacsony New Yorkban exkluzív kóstolón március 9-én

Idén a tavalyinál is több kiállító fogadja a látogatókat a hagyományos borvidéki bemutatkozáson: ezúttal 38 borászat több mint 160 féle bora mellett 13 turisztikai szolgáltató kínálata várja a látogatókat a New York Palota Róma termében.

A sétakóstoló mellett mindig nagy hangsúlyt fektetünk mesterkurzusainkra is. Idén Dr. Fiáth Attila nemzetközi borakadémikus, egyetemi docens lesz az egyik előadónk. A Badacsony Régió fantasztikus változatosságát mutatja be badacsonyi, szent györgy-hegyi , csobánci , tóti-hegyi, szigligeti, örsi-hegyi, ábrahámhegyi borokon keresztül. Előadásának címe:  „Badacsonyi “Hegylakók”Fedezzük fel együtt a Badacsony Régió HegyBorainak finom különbségeit”. A másik előadónk Wolf András, a Salon Étterem és New York Kávéház executive chef-je, a Bocuse d’ Or Akadémia tagja, a  Séfek Séfe zsűritagja. „A badacsonyi bor és kenyér kapcsolata” c. kurzusán különleges, saját készítésű kenyerek, badacsonyi borok és ínyenc ételek közötti harmónia világába avatja be a résztvevőket” – mondta Váli Péter borász, a szervező Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület részéről, akik a Badacsonyi Borvidéki Borút Egyesület borászainak aktív közreműködésével szervezik meg a borvidéki bemutatkozást.

Jegyeket a rendezvényre és a mesterkurzusokra már lehet elővételben vásárolniwww.kostolo.badacsony.com oldalon 6.900 forintos áron, vagy a helyszínen korlátozott számban 8.900 forintért.

A szervezők az érdeklődők figyelmébe ajánlják az alábbi, újdonságképpen bevezetett kedvezményes jegyárakat illetve a hallgatói jogviszonnyal rendelkező fiatal közönséget megcélzó diákjegyeket:

  1. Aki mesterkurzusra is foglal, annak az alapjegy csak 5.900 forintba kerül.
  2.  Min. 5 alapjegy foglalása esetén kedvezményes jegyár: 5.900 forint/db.
  3. Érvényes diákigazolvánnyal rendelkező hallgatóknak – nappali és levelező tagozatosoknak egyaránt – az alapjegy ára: 4.900 forint
  4. Szakirányú felsőfokú képzőintézmények hallgatóinak az alapjegy ára: 3.500 forint

A rendezvényen 14 és 16 óra között a kiállítók meghívásos alapon a szakmai partnereket és a sajtó képviselőit fogadják, akik számára a belépés ingyenes.

16 óra után minden borkedvelőt vár az exkluzív kóstoló.

Információk, részletek: https://www.facebook.com/events/1915035931957008/

Fotóválogatás az előző évről:
https://drive.google.com/open?id=1xj3u_SVUFRjMA0Ht1MNbDdw-KHUvTuWd

Sajtókapcsolat:
Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület

Illés Zoltán elnök
tel.: 87/531-013; email: badacsonytomaj@tourinform.hu

Leave a Reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük